(Teremtés)
Főszereplők: Isten, Ádám, Éva
A Biblia drámájának első jelenete ott kezdődik, amikor Isten megteremti a világegyetemet, mint az ő királyságát. Szuverén és hatalmas uralkodóként Isten az, aki életre hív mindent a földön. A teremtéskor minden egyes teremtmény elfoglalja Istentől rendelt helyét Isten királyságában. Végül Isten elégedetten jelenti ki, hogy minden tökéletesre sikerült. Ám egy dolog mégis hiányzik: az ember, akit önmagához hasonlóvá alkot és azzal a feladattal bíz meg, hogy Isten királyságának képviselőjeként Isten uralmát juttassa érvényre az egész földön. Az uralkodói dinasztia első képviselői, Ádám és Éva bensőséges kapcsolatban élnek a Nagy Királlyal a “palota” kertjében, mely tele van gazdag kincsekkel és millió ajándékkal. Az első felvonás ezzel a boldog és felhőtlen képpel zárul.
(Bűnbeesés)
Főszereplők: Ádám, Éva, Sátán
Nagy várakozással indul a második felvonás. Isten mindent megad Ádámnak és Évának, amire csak szükségük van ahhoz, hogy királyi küldetésüket teljesítsék. Életük minden szempontból teljes és tökéletes, gyönyörködnek Istenben, egymásban és a teremtett világban. Van azonban egy fa a kert közepén, amelyet Isten azért helyezett oda, hogy próbára tegye az uralkodói dinasztia hűségét. Ha esznek a tiltott fa gyümölcséből, mindennek vége. Ha azonban engedelmesek maradnak Isten iránt, megismerhetik a Király iránti bizalom és a Neki alárendelt élet gyönyörűségét. Ekkor jelenik meg a színen Isten Királyságának legfőbb ellensége, a Sátán, méghozzá egy sárkánykígyó formájában. Egy olyan életet kínál fel az első emberpárnak, amit Istentől függetlenül élhetnek, és amelyben maguk is istenekké válhatnak. Ravaszságával sikerül rávennie őket, hogy inkább neki higgyenek, mint szerető Királyuknak. Megtörténik a tragédia, az uralkodói dinasztia átáll az ellenség oldalára, fellázadva a Nagy Király abszolút hatalma ellen. Ezzel pedig mindent elveszítenek. Lázadásuk következményeképpen megbomlik az Istennel való szeretetkapcsolatuk, barátságuk, amelynek örömét egészen eddig élvezhették a kertben, az Ő dicsőséges és közvetlen jelenlétében. A tragédiának azonban ezzel még nincs vége. Lázadásuk következményei egymás után rázzák meg az egész teremtett világot, Isten földi királyságát. Istentől és egymástól elidegenedve megpróbálnak elbújni a Király elől. Amikor pedig Isten szembesíti őket szörnyű tettükkel, egyikük sem vállalja a felelősséget, sőt egymást és Istent kezdik vádolni lázadásukért. Szívük megkeményedik, mindketten iriggyé és önzővé válnak. „Meg kell halnotok!” – hangzik az isteni ítélet, majd a Nagy Király végleg kitiltja Ádámot és Évát a kertből. Ezzel együtt azonban azt is megígéri nekik, hogy egy nap elküldi majd a Szabadítót, aki által megsemmisíti majd a gonosz Kígyót, aki lázadásuk következményeként szabadult be a világba (1 Mózes 3:15). Ahogy a függöny lassan leereszkedik a második felvonás végén, Ádám és Éva, egy hatalmas káosz közepében találják magukat. A Föld egykori uralkodói a Sátán tehetetlen rabszolgáiként kénytelenek végignézni a föld elpusztulását. De vajon a Nagy Király is lemond-e királyságáról?
(Izráel kiválasztása)
HARMADIK FELVONÁS: A KIRÁLY KIVÁLASZTJA IZRAELT (A HELYREÁLLÍTÁS KEZDETE)
Első szín: A bűn elhatalmasodása, Isten ítélete, kegyelme és szabadítása
Főszereplők: Isten, Káin, Ábel, Noé
Ahogy a függöny felemelkedik a harmadik felvonásban, egy égető kérdéssel találja magát szemben a néző: Mit lép Isten azután, hogy az ember fellázadt ellene és a maga útját járja, továbbra is semmibe véve az Ő jóságát? Ádám és Éva lázadásának hatása, azaz a bűn hatalma, hamarosan fiaik és utódaik életében is nyilvánvalóvá lesz: Káin, az elsőszülött fiú meggyilkolja öccsét, Ábelt. Isten Sét, Káin később született testvére által vezeti tovább az ősi ígéret fonalát (1Mózes 4:25-5:32). Erőszak és gonoszság borítja el a földet, míg végül az egész világ a Gonosz uralma alá kerül. Az ember hitehagyása megállíthatatlanul rombolja tovább az egykor harmonikus viszonyt ember és a teremtett világ között. Minden kapcsolat és az emberi élet minden része ezentúl árulással szennyezett. Úgy tűnik, tényleg mindennek vége, Isten földi királysága hamarosan megsemmisül az ellenség keze által. A következő évezredek, amelyeket az 1 Mózes 3-11 fejezetei mesélnek el röviden, két összefonódó történet fejleményeit tárják elénk: A bűn elhatalmasodása és Isten az embernek tett ősi ígéretének beteljesedése.
Noé idejére a gonoszság teljesen elborítja Isten földi birodalmát. A Király végzetes döntést hoz: egy világméretű özönvízzel pusztítja el a földi civilizációt annak minden lakójával együtt. Egyetlen család menekül csak meg, mivel egyedül ők maradtak hűségesek a Nagy Királyhoz. Noé és családja életét egy hatalmas bárka által kíméli meg Isten az özönvíztől, majd megígéri nekik, hogy ezentúl nem pusztítja el a földet ilyen módon, sőt, helyre fogja állítani mindazt, amit az emberi gonoszság tönkre tett.
Az özönvíz után azonban kiderül, hogy Noé utódjai sem különbek elődjeiknél (1Mózes 6:5 és 8:21). Az előző generációhoz hasonlóan, ők is fellázadnak Isten királyi uralma ellen és a saját önző útjukat járják. Az emberiség lázadása egy hatalmas torony építésében csúcsosodik ki. A torony, idővel az emberiség hitszegésének és árulásának ősi szimbólumává válik (1Mózes 9:18-11:9), hiszen ezzel akarta megmutatni az ember a Nagy Királynak, hogy Tőle függetlenül is képes isteni dicsőséget szerezni magának. Tévedtek.
Második szín: A Király kiválaszt egy családot.
Főszereplők: Isten, Ábrahám, Izsák, Jákób és József
Az emberek lázadása ellenére Isten nem mond le az ő világáról. Egy mentő hadműveletet indít, hogy helyreállítása uralmát a földön. A hadművelet két részből áll: először is a lázadók közül kiválaszt Isten egy embert, majd ennek az embernek az utódjaiból nagy népet formál, földet ad nekik és megáldja őket. Másodszor, Isten ki fogja terjeszteni ezt az áldást minden népre (1Mózes 12:1-3, 18:18).
Mózes első könyvének további részei arról szólnak, hogy milyen akadályokba ütközik később ez a hadművelet. Isten nem csak Ábrahámnak tett ígéretet földi uralma helyreállításra vonatkozólag, hanem fiának, Izsáknak (1Mózes 26:3-4) és unokájának, Jákóbnak is (1Mózes 28:13-15). Rengeteg veszély leselkedik út közben az ígéret örököseire és sok minden akadályozza a Király tervének kibontakozását: meddőség, idegen királyok, természeti katasztrófák, ellenségeskedés a környező népekkel, és a főszereplők, Ábrahám, Izsák és Jákób hitetlensége is. Mindezek ellenére, Isten újra és újra megmutatja, hogy továbbra is Ő a mindenható Király (1Mózes 17:1 és 2Mózes 6:3), akinek hatalma van arra, hogy végbevigye tervét.
Jákób, életének végéhez érve Egyiptomba költözik az éhinség elől, 12 fiával és fiainak családjaival. Tizenegyedik fiának, Józsefnek a történetén keresztül újra megmutatja Isten, hogy kezében tartja a történelmet és Ő igenis megőrzi népét, akiken keresztül elhozza a megváltást az egész világ számára az ellenség uralma alól (1Mózes 45:5, 50:20).
Harmadik szín: Rabszolgákból szabadok, családból nemzet.
Főszereplő: Isten, Mózes
Négyszáz év elteltével Ábrahám leszármazottai, Isten ígéreteivel összhangban, nagy néppé növekednek Egyiptomban, és az „Izrael” nevet öröklik (jelentése: „Isten harcosa”). Az ősi Kígyó hatalmával uralkodó egyiptomi fáraó viszont nem nézi jó szemmel, ahogy a Nagy Király népe egyre jobban megerősödik és már-már a hatalmát veszélyezteti. Ezért rabszolga sorsa juttatja Izrael népét, így próbálva kordában tartani őket. Mózes második könyve ezzel a képpel indul, amint a Nagy Király népe az egyiptomi fáraó elnyomása alatt szenved, az Ígéret földjétől távol. Ekkor lép közbe a Nagy Király és kiválasztja Mózest arra a feladatra, hogy felszabadítsa Izraelt az elnyomó hatalom igája alól, és hogy szabad népként élhessenek Királyuknak és imádhassák Őt, a világ egyetlen igaz Istenét.
Tíz természetfölötti csapással sújtja Isten Egyiptomot és isteneiket (2Mózes 12:12), majd csodálatos módon kettéválasztja a Vörös-tengert Izrael előtt, így menekítve meg népét a fáraó seregei elől, akik végül menthetetlenül elpusztulnak a visszazáruló tenger hullámai között. Ezzel Isten elsöprő győzelmet arat a világ akkori leghatalmasabb uralkodója és az őt irányító Sátán felett. Nem sokkal ezután Izrael megérkezik a Sínai-hegyhez, ahol végre szemtől szembe találkozhatnak szabadító Istenükkel, a világegyetem teljhatalmú Urával. A Nagy Király félelmetes mennydörgésben, villámlások és tűz közepette ereszkedik le a földre, hogy találkozzon megszabadított népével, és hogy közéjük költözzön és velük együtt élhessen úgy, mint egykor az Éden kertjében. Azzal a feladattal bízza meg népét, hogy papokként és királyokként éljék a népek elé Isten igazságos uralmát, és ezáltal közvetítsék Isten áldásait minden nép számára. Életük és istentiszteletük Isten eredeti, tökéletes szándékát kell, hogy tükrözze az emberi életre nézve. Ez fogja odavonzani a népeket az egy igaz Istenhez (2Mózes 19:3-6). Miután megbízza Isten őket ezzel a feladattal, szövetséggel kötelezi el magát mellettük és átadja nekik a törvénykönyvet (a szövetség dokumentumát), amely segíteni és vezetni fogja őket küldetésük teljesítésében. Izrael népe is elkötelezi magát Isten mellett, hogy a Nagy Király népeként fognak élni a nemzetek között. Ezután Isten elrendeli, hogy építsenek számára egy szent sátrat, amelyben népe között lakhat. Innentől kezdve, bárhova megy a nép, Isten látható módon is velük marad. Ez különbözteti meg Izraelt az összes többi néptől.
Mózes harmadik könyvében láthatjuk, hogyan válik lehetségessé az, hogy Izrael közösségben éljen a Szent Istennel. Mózes negyedik könyve pedig arról számol be, miként jut el Izrael a Sínai-hegytől az Ígéret földjéig. Minden a terv szerint halad. Ám ahelyett hogy meghódítanák a földet, megrémülnek az ott lakó óriásoktól és fellázadnak Mózes (és Isten ellen). A nép lázongása és hitetlensége oda vezet, hogy negyven éven át kell a pusztában bolyonganiuk, mire újra az Ígéret földjének küszöbéhez érkeznek és újabb esélyt kapnak Istentől a föld elfoglalására. A negyven év alatt kihal a hitetlen generáció, a pusztai vándorlás Mózes búcsúbeszédeivel zárul (Mózes Ötödik könyve). Izrael vezetője részletesen elmagyarázza és inti a népet, hogy miként kell éljenek, a Nagy Király földi képviselőiként, amikor letelepednek majd Kánaán földjén, egy második Éden-kertben (1 Móz 13:10; Jóel 2:3), mely Isten földi birodalmának egy új kezdetét jelenti. Mielőtt Izrael elfoglalná az Ígéret Földjét, Mózes meghal és Józsuét nevezi ki Isten a nép új vezetőjének.
Negyedik szín: Isten földet ad népének
Első jelenet: Az Ígéret Földjének elfoglalása
Főszereplők: Isten, Józsué és a bírák
Józsué könyve beszámol arról, hogyan teljesülnek Isten a földre vonatkozó ígéretei. Józsué hisz Isten ígéretiben és ezért Istenben bízva elkezdi meghódítani a földet, nem félve még az ott lakó óriásoktól sem. 25 év leforgása alatt sikerül Izrael népének meghódítania az egész földet, majd pedig felosztják a meghódított területeket a tizenkét törzs között. A könyv azzal fejeződik be, hogy Józsué az Isten iránti hűségre buzdítja a népet.
A bírák könyve viszont Izrael hűtlenségével kezdődik és a honfoglalás kudarcát mutatja be. A nép, Isten ígéreteiben bízó vezető hiányában, nem képes hinni Istenben és ezért nem tudja teljesen megtisztítani a földet annak bálványaitól (Bírák 1). Isten ezért megítéli népét és tudatja velük, hogy mostantól a kánaáni népek között kell éljenek a földön (Bírák 2). A Bírák könyvének további fejezetei Izrael történetének egyik legsötétebb időszakát mutatják be, amikor Isten népe hitetlenül elfordul Istentől és újra meg újra kiszolgáltatja magát a kánaánita, pogány bálványimádásnak és istentelen kultúrának. A Nagy Király ezért megengedi a kánaáni és a szomszédos népeknek, hogy uralmuk alá hajtsák és elnyomják Izrael népét egészen addig, míg aztán Istenhez nem kiáltanak segítségért. Isten irgalmasan válaszol a kiáltásukra és bírákat (más néven hadvezéreket) küld, hogy megszabadítsák őket. Ennek ellenére Izrael újra meg újra elfordul Istentől. Isten újra és újra megszabadítja ugyan őket a hűtlenségük következtében őket megszálló idegen népek rabságából, ám minden egyes lázadásukkal egyre távolabb sodródnak szabadító Istenüktől. A könyv két olyan történettel zárul, amelyek Izrael lázadásának kiteljesedését illusztrálják. Izrael életének ezen sötét korszaka egy istenfélő király után kiált: „Nem volt király Izraelben, ezért mindenki azt cselekedte, amit jónak látott” (Bírák 21:25).
Második jelenet: Királyok és próféták kora
Főszereplők: Isten, Sámuel, Saul, Dávid, Salamon
Sámuel az utolsó bíra, aki pap és próféta is egyben. A nevével fémjelzett könyvek kezdik el megadni a választ a bírák korának égető problémájára: „nem volt király Izraelben”. Miután a nép királyért könyörög Istenhez, hogy ők is „olyanok lehessenek, mint a többi nép” (1Sámuel 8:5, 19-20), Isten Sámuelt bízza meg azzal a feladattal, hogy kinevezze Sault, majd később Dávidot, Izrael első királyait. Saul hűtlennek bizonyul, s ezért Isten elveti őt, mint királyt, Dávid viszont Istenhez ragaszkodva, hűséges királyként vezeti Izrael népét. Leigázza a pogány, bálványimádó szomszédos népeket, érvényt szerez Isten törvényének, Isten sátrát pedig Jeruzsálembe költözteti, a Nagy Király földi birodalmának fővárosába, hogy ezzel is emlékeztesse a népet arra, hogy Isten a nép legfőbb királya. Salamon, Dávid fiának trónra kerülésével Isten kozmikus drámájának egyik csúcspontjához érkezünk. Salamon ugyanis templomot épít Istennek, egy „állandó lakhelyet” a Nagy Király számára, mely az Istennel való találkozás helye lesz nem csak Izrael, hanem minden nép számára. Salamon Istentől kapott bölcs és igazságos uralmának az egész világon híre megy. A föld királyai mind Salamon, a Nagy Király földi képviselője előtt hódolnak. Isten dicsősége beragyogja Izraelt és a környező országokat (2 Krón 9:22-26; Zsolt 72). Tényleg elérkezett volna Isten országa a földre?
Sajnos igen rövid időn belül kiderül, hogy Salamon nem képes elhordozni ezt az isteni dicsőséget. A kincsek halmozása és az idegen asszonyokkal kötött házassága végül teljesen elfordítják szívét Istentől. Feleségei kedvéért azok idegen isteneit kezdi el tisztelni és egy elviselhetetlen zsarnokká válik. Fia, Roboám is apja nyomdokait követi, tovább fokozva a nép elnyomását, mely végül az ország kettészakadásához vezet. Az északi országrész tíz törzse „Izrael” néven egyesül egy új királysággá, a hátrahagyott két déli törzs pedig a nagyobbik törzs neve után „Júda” királyságaként él tovább.
Innentől kezdve a két királyság viszontagságokkal teli története többnyire külön szálon fut tovább, melyet a Királyok és a Krónikák könyvei követnek nyomon. Míg a déli országrész királyai között fel-felbukkan egy-egy istenfélő uralkodó, a déli országrészben csupa istentelen király váltja egymást, puccsok és merényletek sorozatán keresztül. Így kerül a Nagy Király megosztott népe egyre távolabb Isten eredeti tervétől, hogy megismertessék a népekkel Isten igazságos uralmát. Hiába küld hozzájuk Isten prófétákat, hogy jobb belátásra (megtérésre) bírja népét, hiába küldi el Illést és Elizeust, a királyok első és második könyvének kulcsszerepét betöltő prófétáit, egyikük által sem tud a szívükre beszélni. Pedig Isten világosan megmondja népnek, hogy ha visszatérnek hozzá, akkor a Nagy Király továbbra is kész megkegyelmezni nekik és közöttük lakni a földön. Ha azonban megmakacsolják magukat, akkor ítélettel sújtja és fogságba fogja hurcoltatni őket.
A nép, királyaival az élen sorra elutasítja a prófétákat, ezért Isten, megelégelve népe lázadását, végül ugyanúgy kiűzi őket az Ígéret földjéről, mint egykor Ádámot és Évát az Éden kertjéből. Először az Északi-királyság (Kr.e. 722), később pedig a Déli-királyság (Kr.e. 586) polgárai hurcoltatnak el hadifoglyokként az asszír, majd a babiloni uralkodó hadserege által.
De nem az ítéleté a végső szó! Isten újra és újra megígéri prófétái által azt is, hogy a jövőben küld majd egy Királyt, aki egy olyan rendíthetetlen királyságot hoz majd el a földre, amelyben véget nem érő békesség és igazság uralkodik. Ez a király Dávid utóda („fia”) lesz és Rajta keresztül fog majd beteljesedni Isten eredeti terve az egész teremtett világra nézve. Ő fogja véglegesen helyreállítani a Nagy Király uralmát a földön.
Harmadik jelenet: Száműzetés és hazatérés
Főszereplők: Isten, Zorobábel, Ezsdrás, Nehémiás
Az Északi-királyság tíz törzse végleg eltűnik a történelem süllyesztőjében, beleolvadva az asszír birodalomba. A Déli-királyság két törzse azonban csodával határos módon túléli a hetven évig tartó babiloni fogságot. Izrael és Júda számára a száműzetés az egész nemzet legsúlyosabb tragédiája volt. „Amikor Babilon folyói mellett laktunk, sírtunk, ha a Sionra gondoltunk,” „Hogyan énekelhetnénk éneket az ÚRról idegen földön?” - írja a 137. zsoltár írója (137:1,4). Isten ígéreteinek végleg befellegzett? Isten kozmikus terve végleg kudarcba fulladt? Végképp lemondott volna a Nagy Király az ő népéről?
Isten a fogságban sem hagyja teljesen magára meghurcolt népét, hiszen még ebben az időszakban is küld hozzájuk prófétákat, mint pl. Ezékielt és Jeremiást, akiken keresztül elmagyarázza népének, hogy miért is érte őket e veszedelem és azt is újra meg újra megígéri nekik, hogy egy nap ki fognak szabadulni a fogságból, visszatérnek földjükre és Isten mindent helyreállít. Mintegy fél évszázaddal később, Círusz perzsa király uralkodása idején, valóban megadatik Izrael népe számára a lehetőség, hogy visszatérhessenek Jeruzsálembe. Sokan haza is térnek, de a többség inkább úgy dönt, hogy az idegen földön marad. Sokan úgy gondolkodtak, hogy ugyan kinek lenne kedve egy biztos egzisztenciából visszatérni egy lepusztított országba! Zorobábel, Ezsdrás és Nehémiás vezetésével újjáépítik Jeruzsálemet és a templomot, amelyet a megszálló csapatok annak idején porig romboltak. Bár az újjáépült város és templom is csak árnyéka a dicső múltnak, mégis Isten népe iránti hűségéről tanúskodik, hiszen Isten ígéretei valóban elkezdenek beteljesedni.
A dráma harmadik felvonása és az ószövetségi történet azzal ér véget, hogy Izrael újra letelepedik és benépesíti az Ígéret földjét, ám az újra létrejött állam fakó árnyéka csupán Salamon egykori dicsőséges birodalmának és túlságosan gyenge ahhoz, hogy megálljon a kor többi nagyhatalmával szemben. Visszatér ugyan a nép a fogságból, de továbbra is a perzsa birodalom alattvalóiként kénytelenek élni a földjükön. A várva várt teljes szabadításra tehát még várniuk kell. Az egyetlen reményt nem a körülményeik, hanem Isten szívükbe vésett és a fogság után is színre lépő próféták által megerősített ígéretei jelentik számukra: Isten el fogja küldeni a megígért Szabadítót és Királyt, Dávid várva várt Fiát, aki majd valóban és végleg helyreállít mindent úgy, ahogyan a Nagy Király megígérte.
Ahogy a függöny leereszkedik a harmadik felvonás végén, döbbent csönd uralkodik a nézőtéren. Izrael csúfos kudarcot vallott Istentől rendelt küldetése teljesítésében (amit még a Sínai-hegynél kaptak) és a fogság megrázkódtatásai ellenére is ugyanolyan erkölcstelenségbe züllött vissza, mint amilyen a fogság előtt jellemezte. Izrael, Isten hadserege, a Nagy Király népe, egy legyőzött sereg képét mutatja, mely továbbra is a hitetlenség és a bűn rabságában szenved. Tényleg ezzel érne véget a történet? Minden remény szertefoszlott? Mi lesz Isten még beteljesülésre váró ígéreteivel?
a Világ kezdetén...
A VILÁG EGYETLEN IGAZ TÖRTÉNETE
Egykor minden tökéletes volt ezen a világon. Az emberek kimondhatatlan boldogságban éltek Istennel együtt a földön.
Ám egy nap szörnyű tragédia történt. Az ember fellázadt Isten ellen és átjátszotta a föld feletti uralmat Sátánnak, a lázadást szító egykori angyalfejedelemnek. Megbomlott a rend a teremtett világban és véget ért a béke örökkévalónak hitt korszaka. A világ sötétségbe borult és az egész föld a Gonosz uralma alá került.
Hosszú idő telt el és az emberek már szinte feladták a reményt, hogy valaha is megszabadulhatnak Sátán uralma alól, ám egy váratlan pillanatban a Főhős, Jézus Király, egyszer csak megjelent a csatamezőn. Önmaga feláldozásával és halálból való visszatérésével megsemmisítő csapást mért Sátánra és büszke seregére, megtörve ezzel a föld és az emberek feletti hatalmát.
Ám Sátán nem nyugodott bele a vereségébe. Noha tudta, hogy napjai meg vannak számlálva, minden még megmaradt erejét latba vetve Jézus Király győztes serege ellen fordult. De többé már nem tudta meghiúsítani a Király győzelmét.
Sokáig tombolt még a trónbitorló a földön, megpróbálva minél több embert magával rántani vesztébe, ám végül a Király visszatért, hogy végleg megmentse seregét Sátán zaklatásától, örökre száműzve őt a világból.
A földön helyreállt a rend, Isten és ember újra zavartalan harmóniában éltek egymással a füldön úgy, ahogy kezdetben volt.
Jézus Király, győzelme megkoronázásaként, elnyerte sugárzó szerelmét, aki mindvégig kitartott mellette és boldogan éltek, míg meg nem haltak.
És mivel nem haltak meg soha, boldogan éltek örökkön örökké...
